The Darkest Minds
Kezdjük egy rövid áttekintéssel: nemrég fejeztem be, és másnap azonnal meg kellett vennem a második kötetet (igen, most éppen azt olvasom). Ez a könyv teljesen magával ragadott és nem értettem, hogy eddig miért nem vettem észre a polcokon. Furcsa, hogy miért választottam pont ezt mikor legutóbb könyvesboltban voltam. Láttam már külföldi youtuberek ajánlásaiban, de valahogy nem ragadt meg.Hiba volt!
Miről is szól?
Amerikában felütötte a fejét egy halálos vírus, ami a 10-18 éves fiatalokat támadja, teljes a káosz és az anarchia, sorra halnak meg a gyermekek. Viszont páran túlélik a betegséget. Ők, akik nem fertőződtek meg különleges képességekre tesznek szert, így az állam összegyűjti őket és "rehabilitációs" táborokba hurcolja a kisgyerekeket.
Ruby egy 16 éves amerikai lány, aki már lassan 6 éve tengeti napjait ezen a szinte munkatábornak nevezhető helyen, amikor egy nap valami különös történik, és valaki szeretne segíteni Rubynak megszökni. Ám hamar kiderül, hogy senkiben sem bízhat ebben a felfordult világban.
Ha felkeltette az érdeklődésed mindenképp olvasd el, utána gyere vissza és beszéljük meg! :) Innentől viszont a kritikám spoilereket is tartalmazni fog, a végén olvashatsz még egy rövid összefoglalót, jelzem majd hol kezdődik.
Mit gondolok a karakterekről?
Ruby: Ruby egy igazán kitűnő főhős. Eleinte nem tudtam hova tenni tétovaságát, enyhe gyámoltalanságát. Aztán ahogy olvastam a könyvet, illetve egyre többet gondolkodtam Ruby karakterén kezdtem megérteni. Mikor pedig elmesélte elfogásának történetét minden helyre került. Ruby 10 évesen olyan traumát élt meg amit szerintem felnőtt emberek se tudnának feldolgozni, emellett évekig szajkózták, hogy ő micsoda szörnyeteg, így lassan ő is kezdte elhinni. Nagyon nehéz volt számára, hogy felülemelkedjen ezen, elfogadja a képességeit és ezzel önmagát. Teljesen nem sikerül ez a folyamat számára az első könyvben, viszont hatalmas jellemfejlődésen megy keresztül. Igazán megkedveltem, minden tette érthető, még ha néha szeretném megrázni is, hogy legyen egy kis hite önmagában.
Van pár dolog, amit viszont nehezményeztem. Ugye Ruby 10 éves koráig járt iskolába, ez azt jelenti, hogy egy negyedikes gyerek szintjén van valahol. Ez sokszor szerintem nem egyezik a könyvbeli viselkedésével. Illetve a fiúkkal is olyan természetességgel kommunikál, ami elég furcsa, hiszen 6 éve csak azokkal a lányokkal lépett interakcióba, akik a tábori szobatársai voltak. És szerintem mind egyetértünk abban, hogy 11-12 éves korunk körül kezdtünk el újra a fiúkkal beszélgetni, addig teljesen hülye volt az összes... :) Igenis Ruby-nak hiányzott az a pár év amikor az ember lánya megtanulja ezeket a dolgokat, néha felsül... Szocializálódik. Ruby-nak viszont ez teljesen kimaradt.
A döntése a könyv végén viszont... El tudom fogadni valahol, értem, hogy Ruby meg akarta csak védeni Dagit és Liamet, és más megoldást én se látok, de mérges vagyok az írónőre... :)
Liam: Most, hogy nekiültem ennek a kritikának és összeszedtem a gondolataimat, rájöttem mi volt a problémám Liammel. Szinte alig tudunk róla valamit... Igen, nagyon jól néz ki, nagyon kedves, és vigyáz a többiekre, és mindenkiért szeretne felelősséget vállalni. Nem mondom, nem egy teljesen sablon karakter de szerintem a többiekhez képest sokkal kevésbé kidolgozott.
A kapcsolatuk is nagyon furca Ruby-val. Megismerik egymást, Ruby kezd megnyílni és igazából ennyi... Mármint szinte azonnal úgy viselkednek mint egy pár, miközben erre semmilyen esemény nem utal. Egyszer csak Liam elkezdi 'drágámnak' hívni Ruby-t, fogják egymás kezét... Majd mikor Ruby Clancy elől az erdőbe menekül ott olvashatunk igazából először az első csókjukról. Szinte a semmiből alakult ki ez a szerelem. Amit talán az anarchikus helyzetnek tulajdonítható, de én örültem volna egy kidolgozottam komplexebb szerelmi szálnak, illetve férfi főszereplőnek. Ruby mellett Liam szinte jelentéktelen volt számomra. Nem mondom, hogy nem kedveltem meg, szerethető karakter, és el tudom képzelni, hogy sokan miért nem értenek egyet azzal amit itt leírok, de nekem Liam messze nem lett a kedvenc karakterem.
Dagi: Dagi lett az egyik kedvenc szereplőm, de komolyan. Most is ahogy visszagondolok a könyvre miközben ezt írom. Nagyon élveztem végigkövetni a kapcsolatuk fejlődését Ruby-val. Szerintem egy nagyon mély és komplex karakter, én azonosulni is tudtam vele valamennyire. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy én is olyan mogorva vagyok, mint Dagi az elején :) Át tudtam érezni a fájdalmát a jövője elvesztésével kapcsolatban. Ott állt az élet előtt tervekkel és elképzelésekkel és ezeknek vége. A ragaszkodása illetve egy bizonyos szintű csodálata is érthető Liam felé, hiszen ő vigyázott rá, afféle hősként tekint rá. Nélküle akkor biztosan nem tudott volna megszökni. A falak is amiket maga köré emelt a táborra vezethetők vissza szerintem, illetve az azelőtti életére. Ha az embert nem fogadják el, vagy csak nehezen, gyerekkorában az nyomot hagy az életében. Mindenki máshogy dolgozza fel, ő úgy, hogy nem enged magához másokat közel, így nem is bánthatják.
Zu: Az írónő is azt mondta egyszer, hogy Zu-t volt a legnehezebb megírni az összes szereplő közül, hiszen nem szólal meg, néma. Viszont nagyon könnyen megszerettem ezt a bátor kislányt aki igazából csak gyerek szeretne lenni... Elég szörnyű belegondolni, hogy ilyenek valójában is történtek, hogy a gyerekek nem lehettek elég ideig kicsik, túl hamar fel kellett nőniük. Zu is ilyen volt számomra. Sokszor felelősségteljesebb volt mint a többiek, néha pedig minden álma egy rózsaszín ruha. De ezzel nincs is semmi baj.
Cate: Őt a mai napig nem sikerült megfejtenem. Igazából ő most mit is szeretne? Segíteni a gyerekeken? Elvenni Gray elnöktől a hatalmat? Szeretne neki hinni Ruby, szüksége van a reményre. Én is, mint olvasó ebbe a helyzetbe kerültem.
Mit gondolok összességében, miért ajánlom?
Szerintem ez egy nagyon különleges könyv. Nem mondom, hogy nem olvastam még ilyet, mert nem igaz, rengeteg disztópia létezik, (Az éhezők viadala, A beavatott, A párválasztó, A legenda stb.) viszont nem olyan sok foglalkozik ezzel a témával. Az éhezők viadalát illetve a Battle Royal-t tudnám még esetleg felhozni, de A sötét elmék nem csak az emberi kegyetlenséget festi le, akár még a gyengékkel, a gyerekekkel szemben is, hanem a mástól való félelem jó példája is, ami évszázadokig meghatározta történelmünket. Az emberek rengeteg kegyetlenséget követtek el a félelem miatt.
Mindenkinek tudom ajánlani szinte ezt a könyvet, annak is aki kevésbé fogékony a természetfeletti témára, szerintem ez egy sokkal erősebb társadalomkritika. Egy esélyt mindenkitől megér!
Biztosan tudom ajánlani azoknak, akik más könyveket is szeretnek, ismernek a műfajból. Ha tetszett A beavatott, A legenda vagy Az éhezők viadala ez is biztosan elnyeri a tetszésed :)
A könyvet szerintem a legolcsóbban a Maxim kiadótól tudjátok beszerezni, állandó kedvezmények vannak.
Ha jobban érdekel, itt megnézhetsz egy interjút az írónővel :)
A döntése a könyv végén viszont... El tudom fogadni valahol, értem, hogy Ruby meg akarta csak védeni Dagit és Liamet, és más megoldást én se látok, de mérges vagyok az írónőre... :)
Liam: Most, hogy nekiültem ennek a kritikának és összeszedtem a gondolataimat, rájöttem mi volt a problémám Liammel. Szinte alig tudunk róla valamit... Igen, nagyon jól néz ki, nagyon kedves, és vigyáz a többiekre, és mindenkiért szeretne felelősséget vállalni. Nem mondom, nem egy teljesen sablon karakter de szerintem a többiekhez képest sokkal kevésbé kidolgozott.
A kapcsolatuk is nagyon furca Ruby-val. Megismerik egymást, Ruby kezd megnyílni és igazából ennyi... Mármint szinte azonnal úgy viselkednek mint egy pár, miközben erre semmilyen esemény nem utal. Egyszer csak Liam elkezdi 'drágámnak' hívni Ruby-t, fogják egymás kezét... Majd mikor Ruby Clancy elől az erdőbe menekül ott olvashatunk igazából először az első csókjukról. Szinte a semmiből alakult ki ez a szerelem. Amit talán az anarchikus helyzetnek tulajdonítható, de én örültem volna egy kidolgozottam komplexebb szerelmi szálnak, illetve férfi főszereplőnek. Ruby mellett Liam szinte jelentéktelen volt számomra. Nem mondom, hogy nem kedveltem meg, szerethető karakter, és el tudom képzelni, hogy sokan miért nem értenek egyet azzal amit itt leírok, de nekem Liam messze nem lett a kedvenc karakterem.
Dagi: Dagi lett az egyik kedvenc szereplőm, de komolyan. Most is ahogy visszagondolok a könyvre miközben ezt írom. Nagyon élveztem végigkövetni a kapcsolatuk fejlődését Ruby-val. Szerintem egy nagyon mély és komplex karakter, én azonosulni is tudtam vele valamennyire. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy én is olyan mogorva vagyok, mint Dagi az elején :) Át tudtam érezni a fájdalmát a jövője elvesztésével kapcsolatban. Ott állt az élet előtt tervekkel és elképzelésekkel és ezeknek vége. A ragaszkodása illetve egy bizonyos szintű csodálata is érthető Liam felé, hiszen ő vigyázott rá, afféle hősként tekint rá. Nélküle akkor biztosan nem tudott volna megszökni. A falak is amiket maga köré emelt a táborra vezethetők vissza szerintem, illetve az azelőtti életére. Ha az embert nem fogadják el, vagy csak nehezen, gyerekkorában az nyomot hagy az életében. Mindenki máshogy dolgozza fel, ő úgy, hogy nem enged magához másokat közel, így nem is bánthatják.
Zu: Az írónő is azt mondta egyszer, hogy Zu-t volt a legnehezebb megírni az összes szereplő közül, hiszen nem szólal meg, néma. Viszont nagyon könnyen megszerettem ezt a bátor kislányt aki igazából csak gyerek szeretne lenni... Elég szörnyű belegondolni, hogy ilyenek valójában is történtek, hogy a gyerekek nem lehettek elég ideig kicsik, túl hamar fel kellett nőniük. Zu is ilyen volt számomra. Sokszor felelősségteljesebb volt mint a többiek, néha pedig minden álma egy rózsaszín ruha. De ezzel nincs is semmi baj.
Cate: Őt a mai napig nem sikerült megfejtenem. Igazából ő most mit is szeretne? Segíteni a gyerekeken? Elvenni Gray elnöktől a hatalmat? Szeretne neki hinni Ruby, szüksége van a reményre. Én is, mint olvasó ebbe a helyzetbe kerültem.
Mit gondolok összességében, miért ajánlom?
Szerintem ez egy nagyon különleges könyv. Nem mondom, hogy nem olvastam még ilyet, mert nem igaz, rengeteg disztópia létezik, (Az éhezők viadala, A beavatott, A párválasztó, A legenda stb.) viszont nem olyan sok foglalkozik ezzel a témával. Az éhezők viadalát illetve a Battle Royal-t tudnám még esetleg felhozni, de A sötét elmék nem csak az emberi kegyetlenséget festi le, akár még a gyengékkel, a gyerekekkel szemben is, hanem a mástól való félelem jó példája is, ami évszázadokig meghatározta történelmünket. Az emberek rengeteg kegyetlenséget követtek el a félelem miatt.
Mindenkinek tudom ajánlani szinte ezt a könyvet, annak is aki kevésbé fogékony a természetfeletti témára, szerintem ez egy sokkal erősebb társadalomkritika. Egy esélyt mindenkitől megér!
Biztosan tudom ajánlani azoknak, akik más könyveket is szeretnek, ismernek a műfajból. Ha tetszett A beavatott, A legenda vagy Az éhezők viadala ez is biztosan elnyeri a tetszésed :)
A könyvet szerintem a legolcsóbban a Maxim kiadótól tudjátok beszerezni, állandó kedvezmények vannak.
Ha jobban érdekel, itt megnézhetsz egy interjút az írónővel :)
